Parádi kénes gyógyvíz és Parádi ásványvíz PDF Nyomtatás E-mail

Parádi víz A parádi völgy nyugati végén a Széchenyi-hegyből fakad a két Csevice forrás, mely Parádi víz néven kerül forgalomba. Parádsasvár ezen forrásoknak, valamint az Orczy család által építtetett és még ma is üzemelő üveghutának köszönheti hírnevét.

A Csevice I. forrás, amely a kék címkés Parádi kénes gyógyvizet adja az ÉLPAK Zrt. tulajdonában lévő palackozó üzem területén található. A forrás fölé 1827-ben ivócsarnokot építettek, mellette pedig fürdőház épült. 1881-ben annyi változás történt a környéken, hogy lebontották a régi fürdőépületet, s helyébe egy hatalmas park közepén a károlyi-család reneszánsz stílusú kastélyt építtetett Ybl Miklós tervei alapján. 1892-ben pedig, szintén Ybl Miklós tervei alapján építették fel a pagodaszerű, színes majolikával fedett palackozóhelyiséget.

A zöld címkés Parádi ásványvíz a kastély udvarán található Csevice II. forrásból származik, a forrás napi vízhozama korlátozott ezért olyan értékes ez a nátrium-kalcium-hidrogénkarbonátos ásványvíz.

A Parádi vizek minősége közel kétszáz éve azonos. Köszönhető mindez a források védőterületének fokozott ellenőrzésének, és megóvásának. A palackba kerülő víz változatlan minőségét saját laborunkban és hivatalos akkreditált laborokban egyaránt végzett folyamatos vizsgálatok biztosítják.

 
Bicolor template supported by Naturalife Greenworld